Adatvédelmi szabályzat

AAAAAAAA

Az egyesület bemutatása

Kedves Látogató!

Üdvözlöm az Egyesület a Sérült Emberekért szervezet oldalán!

Holló Márta vagyok, az Egyesület a Sérült Emberekért szervezet elnöke.
Egyesületünk 2001-ben jött létre, akkor még Debreceni Keresztyén Kommunikációs Egyesület néven. 2004-ben jött a változás az egyesület életében, amikor is az új elnök – Holló Csaba – legfontosabb feladatának tekintette, hogy sorstársainak – vak és gyengénlátóknak - segítséget nyújtson. Fontos volt számára a látássérültek képzettségének növelése, valamint foglalkoztatásuk is. Képzéseket, tréningeket szervezet a számukra, valamint 2005-ben elkezdte a foglalkoztatásukat is. Nagyon nehéz vak és gyengénlátó emberek számára megtalálni azt a foglalkoztatási lehetőséget, amelyben teljes értékű munkát képesek végezni. Csabának sikerült. Telemarketing, direktmarketing típusú munkák azok, amelyeket teljes mértékben el tudják látni a látássérültek, de ezután kezdődött a neheze. Mivel non-profit szervezetként a foglalkoztatást nehéz biztosítani, így állami támogatásból kezdte meg az egyesület a látássérültek foglalkoztatását. Közben nagy erőkkel dolgozott Csaba azon, hogy munkát szerezzen a dolgozóinak. Több, mint 30 000 céget keresett meg. Mindössze 10-12 szervezet méltatta válaszra, ebből is 4-5 pozitív volt. A 4-5 pozitív válaszból végül 2 céggel sikerült megállapodnia, hogy próbamunkát biztosítsanak az egyesületnek. Innen indultunk.

Ma már olyan partnereink vannak, mint a Yettel Magyarország Zrt., DIGI Kft., vagy az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.

Megbízóink elégedettek a megváltozott munkaképességű munkavállalóink által végzett munkákkal.

 

2012 óta az egyesület nyitott egyéb fogyatékkal élők felé is, így a látássérültek mellett mozgássérülteket és egyéb megváltozott munkaképességű munkavállalókat is foglalkoztat. Hosszú évek alatt összeszokott, megbízható csapatról van szó.
Sajnos az egyesület 2018-as éve nagyon nagy tragédiával kezdődött. Csaba január 03-án elhunyt. Mindennel szembeszállt, hogy sorstársait segítse, de a betegséggel szemben elvesztette a harcot (EMLÉKOLDAL).

Fogyatékkal élő dolgozóink kiemelkedően megbízható munkaerőt képviselnek. 13 éves, releváns munkatapasztalattal a hátuk mögött nagy jártassággal, magas színvonalon végeznek minőségi munkát. Rendkívül elkötelezettek munkaadó partnereink iránt, gyakran motiváltabbak, lojálisabbak is társaiknál, hálásan és lelkesen végeznek minden olyan munkát, amely által méginkább hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak és a gazdaságnak.

Holló Márta

az egyesület elnöke
Egyesület a Sérült Emberekért
Telephelyek :4025 Debrecen, Hatvan utca 28 fszt. 1.
Tel.: 06 (52) 321-454
Mobil: 06 (20) 975-8220

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Weboldal: www.egyse.huwww.lepesradio.hu

Szolgáltatásaink megbízóink számára

Telemarketing

1. Kimenő hívások

- piackutatás, kérdőíves lekérdezés
- közvélemény-kutatás, ügyfél-elégedettségi vizsgálat
- reklám-hatásvizsgálat / reklámhatékonyság-mérés
- előfizetés-gyűjtés, hirdetésszervezés
- tárgyalás, konferencia előkészítése
- adategyeztetés, adatgyűjtés, adatbázis-építés, -karbantartás

 2. Bejövő hívások

- információs szolgálat, tanácsadás
- 24 órás ügyfélszolgálat
- közönségszolgálat
- rendelésfelvétel

Direktmarketing (DM)

- levélkampányok tervezése, lebonyolítása, borítékolás, csomagolás
- e-mail kampányok tervezése, lebonyolítása
- tömeges fax, illetve sms üzenetek küldése, fogadása
- nyereményjátékok, sorsolások, hűségprogramok lebonyolítása

 E-marketing

weboldal-szerkesztés, -karbantartás
- online-kutatás

A bennünket megbízó cégek számára igény szerint, további szolgáltatásokkal is készek vagyunk bővíteni tevékenységeinket.

Szolgáltatásaink fogyatékkal élők számára

Egyesületünk alapszabályában rögzített célok:

1.) Sérült személyek részére oktatás szervezése (különösen: számítástechnikai ismeretek oktatása, idegen nyelv oktatása). A Sérült embereknek a társadalomba való beilleszkedésének elősegítése, illetve számukra segítségnyújtás.

 2.) Bibliai alapelvek és keresztyén értékek nyilvános képviselete. Az egyházak, gyülekezetek számára megnyilvánulási lehetőség biztosítása az apostoli hitvallás fényében. A Debrecen és környékbeli keresztények közötti kommunikáció elősegítése és építése. Keresztény kulturális és karitatív kezdeményezések bemutatása, ezekkel, valamint a sérült emberekkel kapcsolatos média-, valamint egyéb prezentációs anyagok készítése.

 3.) Konkrét, átfogó megoldások bemutatása a fiatalokat érintő kérdésekben és problémákban, továbbá a helyes erkölcsi értékrend átadása a számunkra elfogadható módon.

 

 A hozzánk forduló látássérültek részére a következő szolgáltatásokat biztosítjuk:

az egyesület által szervezet képzéseken ingyenes részvétel,
az egyesületnél foglalkoztatott vak és gyengénlátó emberek munkájának fenntartása, illetve további létszámbővítéssel még több sérült személynek munkalehetőséget biztosítani,
tanácsadás, információnyújtás a hozzánk fordulók részére,
látássérültek érdekképviselete,
klubfoglalkozások tartása,
internet elérés biztosítása,
az egyesület internetes rádiójában – Lépés rádió – gyakorlat biztosítása műsorvezetés, műsorszerkesztés elsajátításában,
kulturális-, szabadidős programok szervezése a látássérültek részére.

Referenciáink

Az alábbiakban tekintheti meg a jelenlegi és korábbi partnereinket, akikkel már sikeresen együttműködtünk.

Kiemelt partnereink

 

 

 

 

 

 

Korábbi partnereink

 

 

 

    

 

 

További referenciáink:

Flaga Gáz Kft
Inform média Kft.
Auchan áruházlánc
Axel Springer
CID Cég-Info Kft.
Cégvezető Kft.
DHL Express Magyarország Kft.
ergoTrade Hungary Kft.
Fiat Magyarország Kft.
HP Magyarország Kft.
IBM Magyarország Kft.
Inter-X Bt.
Mester Kiadó Kft.
MULTICOM Kommunikációs Ügynökség
NIB Research Orvoskutató Intézete
OPM Group Hungary Kft.
Rubicom Rt.
Shell Hungary Zrt.
Sólyom Bróker Biztosítási Alkusz
Szondaphone Kft.
Zöld Újság Zrt. – Világgazdaság

 

Accor Services Magyarország Kft.        
AutoComp ’95 Kft.                       
Bázis Direkt Reklám Kft.               
Britannica Nyelviskola                   
CORA Magyarország Kft.                   
ELO Kft.                               
Europerson Személyzeti Tanácsadó  Iroda    
Hajdúságinfó                           
Hungexpo Vásár és Reklám Rt.            
Inform Média Kft.                       
Magyar Hírlap Kiadói Kft.               
MTT Magyar Telefonkönyvkiadó Kft.        
Népújság Kft.                           
Open Gates Hungary Kft.                   
Professional Publishing Hungary Kft.    
SCS Multiprojekt Kft.                   
Shell Gas Hungary Zrt.                   
Szentesi Kábel Kft.                       
UPC Magyarország Kft.                   


Most Ön is együttműködhet velünk!

Elérhetőség

  • Elnök: Holló Márta

  • Postacímünk: 4025 Debrecen, Hatvan utca 28. fszt. 1.

  • Székhely: 4025 Debrecen, Hatvan utca 28. fszt. 2.

  • Telephely: 4025 Debrecen, Hatvan utca 28. fszt. 1.

  • E-mail: info[kukac]egyse.hu

  • Mobil: 06 (20) 975-8220

  • Telefon: (52) 321-454

Elérhetőség térképen

Elérhetőség útcanézet