Holló Csaba – az Egyesület a Sérült Emberekért szervezet elnökének emlékére

Holló Csaba az Egyesület a Sérült Emberekért szervezet elnöke 1974. november 20.-én született Debrecenben.

Már gyermek korában kitűnt társai közül éles eszével. Látássérültsége ellenére érdekelte a zene, a sport.

Tinédzser korában vált fontossá számára, hogy sorstársain – a látássérülteken – segítsen. Ifjúsági klubot vezetett a vak és gyengénlátó fiatalok számára.

Mélyen vallásos ember volt, akinek minden cselekedetét a Jóisten kísérte.

Példaértékű életet élt.

A 2000 évek elején alapító tagként részt vett a Debreceni Keresztyén Kommunikációs Egyesületben. Az egyesület tagjaként Bibliai elveket hirdettek a Szól a rádióban. Emellett sport műsorokat is vezetett, valamint kijárt meccsekre, ahonnan látássérültsége ellenére közvetített.

2004-ben a fogyatékosok évében vette át az egyesület irányítását. Elnöke lett. Az egyesület nevét megváltoztatta: Egyesület a Sérült Emberekért névre. Fő célja a sorstársai, a vak és gyengénlátó emberek segítése volt. Programokat, képzéseket szervezet a számukra, hogy kimozdítsa őket. Majd pedig munkát adott a számukra. Olyan munkát, amit a vak és gyengénlátó emberek is 100%-on el tudnak látni. Telemarketing, direktmarketing területen kezdte el foglalkoztatni a sorstársait. Ez egy profit orientált vállalkozásnak is nehéz feladat lett volna, nemhogy egy non-profit civilszervezetnek. Több, mint 30 000 céget keresett meg, hogy az egyesület szolgáltatásait felajánlja. A 30 000 cégből kb 4-5 méltatta válaszra és 2 vállalkozás adott megbízást. Innen indult az egyesület. Csaba kitartásának köszönhetően ma már olyan nagy partnerei, megbízói vannak az egyesületnek, mint a Telenor Magyarország Zrt., az OTP Bank Nyrt., Antenna Hungária Zrt. stb.

Nagyon nagy küzdelemmel, harccal és kitartással járt az, amit ő véghezvitt, de mindig mások boldogulását tartotta szem előtt. Folyton tárgyalt, ment a munka után azért, hogy a sorstársainak a boldogulását elősegítse. Ha probléma lépett fel, sosem esett kétségbe. Mindig azt mondta, hogy a „Jóisten majd megsegít!”.

Kitartó munkájának köszönhetően 2015-ben nagy álma vált valóra: Budapesten is megnyitotta az irodáját az egyesület és már nem csak Debrecenben, hanem Budapesten is segíthette sorstársait.

Kitartásának köszönhetően ma már 40 embert foglalkoztat az egyesület.

Már gyerekként több tüdőgyulladása volt, de miután kivették a manduláját nem volt beteges. Első komoly betegsége 2007-ben volt, amikor szívizomgyulladást kapott. Ez sajnos nagymértékben gyengítette a szívét.

2016. májusában kezdődött betegsége. 2017. januárjától kezdve kisebb nagyobb megszakításokkal kórházban volt. Hol jobban lett, hol romlott az állapota.

2017. májusában légzése oly mértékben megromlott, hogy gépre került. Több mint két hétig volt így, de ebből még sikerült felépülnie. Lassan rehabilitálódott családi körben. Barátai, kollégái gyakran látogatták. Mindig pozitívan állt a gyógyuláshoz, bízott, hitt benne.

Még ilyen betegen sem hagyta a sorstársait cserben. Állandón telefontál, hogy újabb munkát szerezzen a számukra.

Sajnos a szíve nagyon meggyengült és 2018. január 03.-án örökre megállt.

Azóta is nap, mint nap várom, hogy belép az ajtón, vagy megcsörren a telefonom, amin Ő hív.

Azt mondják, hogy nincs pótolhatatlan ember. Ma már tudom, hogy van, Csaba pótolhatatlan.

Mindig érezni fogjuk a hiányát, de bízunk benne, hogy az Ő szellemisége, munkája tovább él.

Barátai, munkatársai, így emlékeznek róla:

ESZTER

... mindez, ami most történt Veled, és velünk, annyira valószerűtlennek, soha meg nem történőnek, szinte lehetetlennek tűnt akkor… amikor először utaztam Veled. Egy székesfehérvári céghez mentünk, már nem emlékszem hová, és Kelenföldön nagyon sietni kellett az átszállással, és én még gyakorlatlan voltam, és nem szóltam időben, hogy nagyot kell lépni, és persze, hogy megtalálta a lábad azt a 10 cm-es rést, ami a peron és a vonat között volt. Annyira megijedtem, hogy eltörik a lábad, de Te csak legyintettél, hogy ne is törődjek vele, és utána jót röhögtünk rajta. Persze azért nekem kicsit görcsben volt még a gyomrom. De szerencsére nem történt baj.

Mindez, ami most történt Veled, és velünk, annyira valószerűtlennek, soha meg nem történőnek, szinte lehetetlennek tűnt akkor… amikor állandóan azon veszekedtél velem, hogy tegyek több cukrot a kapucsínódba. Persze, egyébként is annyira cukros volt, hogy megállt benne a kanál, de Te kértél még bele vagy hárommal. És mikor odaadtam, mindig megkérdezted, hogy mennyi van benne, mindig mondtam, hogy három, de most utólag be kell valljam, volt amikor csak kettő volt…. és sokszor a tejszínhabból is kevesebbet tettem rá…. tudod, az egészségesség miatt… Amivel teljesen kiakasztottalak.

Mindez, ami most történt Veled, és velünk, annyira valószerűtlennek, soha meg nem történőnek, szinte lehetetlennek tűnt akkor… amikor a közös irodában rendszeresen egymás agyára mentünk valami hülyeséggel.  Te az enyémre azzal, amikor állandóan kérdezgetted, hogy mit csinálok éppen, és én a tiédre azzal, hogy meg akartalak győzni valamiről, amit Te máshogy gondoltál. Jó párszor össze is vesztünk... De azért csak sikerült mindig megbeszélni a dolgokat.

Mindez, ami most történt Veled, és velünk, annyira valószerűtlennek, soha meg nem történőnek, szinte lehetetlennek tűnt akkor… amikor elmentünk együtt a Skálába csajozós ingeket venni Neked. Vettünk egy pirosat, ami nagyon jól állt, és vettünk egy csíkosat, ami szerintem szintén nagyon jól állt, tök vagány volt, de Márti, vagy anyukád, már nem emlékszem, azt mondta rá, hogy „rabruha”, és onnantól kezdve nem voltál hajlandó felvenni… Pedig vagány voltál benne.

Mindez, ami most történt Veled, és velünk, annyira valószerűtlennek, soha meg nem történőnek, szinte lehetetlennek tűnt akkor… amikor kint voltunk a Campuson, és ott volt egy óriáscsúszda, és gondoltam, hogy megtréfállak, és mondtam, hogy csússzunk le rajta. Biztos voltam benne, hogy nem mersz majd, de azt mondtad, hogy rendben. Na, akkor volt az, hogy visszanyalt a fagyi, mert én viszont féltem. De, hát már muszáj volt menni… Aztán lecsúsztunk együtt…. tök klassz volt.

Mindez, ami most történt Veled, és velünk, annyira valószerűtlennek, soha meg nem történőnek, szinte lehetetlennek tűnik még most is… hogy ebben az életben többé már nem látlak, csak ilyen kis emlékfoszlányokban idézlek fel magamban. És eszembe jutsz mindig, ha a Nyugati téri „Mekiben” járok, eszembe jutsz a sárgabarackos-köleses ország-tortáról, eszembe jutsz bárkiről, akit fehér bottal látok közlekedni, eszembe jutsz a Debrecen főterén lévő hőmérőről, amire mindig már jó előre fogadást kötöttünk, hogy mennyit mutat… És eszembe jut, hogy:

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól!” (Ernst Hemingway)

Csilla

„Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.” Sokkal több voltál nekünk, mint egy főnök.

OTP-s csapat:

Szinte tudatlanul és életidegenséget érezve ülünk, mert nem tudjuk, hogyan kell búcsúzni. A képeket nézegetve emlékezünk, de nem sejtettük hogy ez a pillanat eljön, pláne ilyen hamar.

Valami vigasztalót, valami magasztost kellene írnunk, de csupa olyan dolog jut eszünkbe, mi nem ide való: az asztal fölötti nevetések, a poharak koccanása, a Balaton nyári melege és a mondataid, melyeket sokáig emlegetünk meg mosolyogva.

Kedves Csaba!

Köszönjünk a munkahelyi és az azon kívül töltött pillanatokat, és hogy nem csak főnök voltál.

Anna

A megismerkedésünk is olyan "Csabás" volt: egy hétköznap este megcsörrent a telefon a debreceni kollégiumi szobánkban és Te jelentkeztél be, mondván, segítőket keresel az egyesületbe. Akkor még nem is sejtettem, (sőt, talán még most sem tudom elképzelni) vajon hány ilyen telefont kellett kezdeményezned, hogy segítőket, munkatársakat, munkaadókat találj.